2012. szeptember 27., csütörtök

Schüssler-Sók

Dr. Wilhelm Schüssler német származású orvos fejlesztette ki 1873-ban azt a só -terápiát, mellyel a szervezetben jelenlévő 12 féle esszenciális só sejtszintű információs hatását, hiányállapot esetén energetikailag, az információ szintjén pótolni lehet. A homeopátia készítés elvén (hígításos módszerrel előállított információs tartalom, fizikai alkotó nélkül) alapuló technikával hozta létre az ún. Schüssler-féle só szereket, melyek a sók sejten belüli hiányállapotának ingerterápiával való biokémiai megszüntetését, illetve az anyagcsere egyensúly visszaállítását segíti elő.

Dr. Schüssler miután sejtszintű biokémiai kutatásai során felfedezte a 12 funkcionális sót és azoknak fontos szerepét az anyagcsere folyamatokban (hasonlóan a vitaminok és ásványi anyagok, enzimek fontosságához), felfedeztek még több ásványi sót a szervezeten belül, de hatásukat tekintve ezek csak kiegészítő ásványok, sók. A Schüssler -féle szerek -sók a sejtek fiziológiai-biokémiai folyamataira hatnak, mégpedig a biológiai inger (ingerterápia), biológiai információ szintjén és formájában.
 Sók szerepe a szervezetben

Sók létfontossága a szervezetben: szervezetünk minden egyes sejtjében jelenlévő 12 féle anorgatikus
(szervetlen) só elengedhetetlen, létfeltétel sejtjeink, szervezetünk számára. Ezek a biokémiai sók meghatározzák a felépítésünket, működésünket, a sók fontos elemei és energiaforrásai a sejtjeinknek. A sók elektrolitként működnek a sejtekben, szerepet játszanak a sejtek bioelektromos összeköttetéseiben.

A sejtek normális működésének alapfeltétele a sók megfelelő mennyisége és a sók egymáshoz viszonyított megfelelő aránya a sejten belül. Táplálékkal nem vihetőek be ezek az esszenciális sók a szervezetbe, mert méretüknél fogva nem tudnak áthatolni a sejtmembránon (sejtfalon). Így csak a vér és a szövetközti nedv raktárai pótlódnak, ezért az ásványi anyagok pótlása szájon át sokszor nem elégségesek, illetve nem érhető el velük a kívánt hatás. A vérben, ill. a sejtekben lévő egy - egy ásványi anyag kellő mennyisége esetén is kialakulhatnak helyi megoszlási zavarok, ami végeredményben a biológiailag aktív anyagok relatív hiányát is kiválthatják. Ezek a relatív só -hiányok leginkább azért jönnek létre, mert már biológiai értelemben nem reakció képesek, más anyagokkal léptek kémiai kapcsolatba és azzal lekötődtek (pl. kenzerválószerekkel, antibiotikumokkal, méreganyagokkal, stb.).

  Sók hiányállapota a szervezetben

Amennyiben a sejten belül az esszenciális sók hiányállapota lép fel, felborul a teljes sejtanyagcsere folyamat, mely szerkezeti, működésbeli elváltozásokat hoz létre a szervezetben. Ezek a só -hiányállapotok jellegzetes tünetekkel mutatkoznak. Minden heveny vagy krónikus idegi, lelki, testi megerőltetés, betegség (stressz, acidózis -savasodás, candida betegség, alvási problémák-horkolás, refluxbetegség, stb.), táplálkozási probléma megterheli a szervezetet, és előbb-utóbb felborítja annak elektrolit egyensúlyát is a sejten belül (→ víz és gyógyvizek), illetve gyengíti az immunrendszer és a szervezet antioxidáns-méregtelenítő működőképességét.
Só -hiányállapot léphet fel azonban élettanilag is a kor előrehaladtával, idős emberek esetében, illetve változókorbab is.

 Általános só -hiánytünetek:

    * Csontritkulás, fogszuvasodás, köröm és haj töredezése, sarok-szájzug berepedezettsége, végbél berepedezettsége ( vastagbélrendszer, bélflóra), visszerek, gyakori gyulladásos panaszok, bőrproblémák, emésztési problémák.
  
* Görcskészség az izmokban, fokozott izzadás, hőhullámok kialakulása, gyomorsav túltengés (savasodás elleni teendők-szódabikarbóna, refluxbetegség), fáradtság és gyengeségérzet, hormonális zavarok, stressz, izületi panaszok, hajhullás - fokozott kopaszodás és haj korpa.
   
* Az arcon szinte minden sóhiány tünete megmutatkozik: arc elszürkülése vagy sápadtsága, értágulatok, májfoltok képződése, fokozott pattanásos tünetek (gyakran gennyesek), fokozott az arcbőr zsírosodása, hirtelen (korai) ráncosodás lép fel (bioenergetikai mozgásgyakorlatok "arc-térkép" és arcmasszázs).
   
* Elalvási és alvási nehézségek, idegi problémák (fokozott ingerlékenység), migrénes panaszok.

Dr. Schüssler és a Scüssler -féle szerek hatásmechanizmusa, leírása:
Dr. Wilhelm Schüssler német származású orvos fejlesztette ki 1873-ban azt a só -terápiát, mellyel a szervezetben jelenlévő 12 féle esszenciális só sejtszintű információs hatását, hiányállapot esetén energetikailag, az információ szintjén pótolni lehet. A homeopátia készítés elvén (hígításos módszerrel előállított információs tartalom, fizikai alkotó nélkül) alapuló technikával hozta létre az ún. Schüssler-féle só szereket, melyek a sók sejten belüli hiányállapotának ingerterápiával való biokémiai megszüntetését, illetve az anyagcsere egyensúly visszaállítását segíti elő.

A Schüssler-só készítmény 0,25 gramm / tabletta formájában, D3, D6, D12 potenciában kapható, mely sók a szájnyálkahártyáján keresztül szívódnak fel. Tehát el kell szopogatni a Schüssler-só bogyócskákat, és lehetőleg előtte és utána ½-1 órával nem fogyasztani semmi mást, így maradéktalanul fel tud szívódni és hatni a só -biológiai információ a szervezetben, a sejtekben. A sejtek annyit vesznek fel magukhoz a só -biológiai információból, amennyi az egyensúlyuk visszaállításához szükséges (bioenergetika sejtintelligencia, öngyógyítórendszer, DNS-bioenergetika).

A Schüssler-só adagolása akut (sürgős) esetben 5-10 percenként 1-1 Schüssler-só tabletta, krónikus (elhúzódó) esetben naponta 3-6 alkalommal 1-2 Schüssler-só tabletta. A gyógyszertárakban 20gramm / 80 tabletta Schüssler-só kiszerelés kapható (gyártó: DHU). Gyermekek esetében sürgősségi esetben óránként 1-1 Schüssler-só tabletta, elhúzódóan naponta 3-szor, vagy 4-szer 1-1 Schüssler-só tabletta alkalmazható.
Csecsemők és kisgyermekek esetén a Schüssler-só tablettát szét kell nyomni és a port
nyelvre szórni.
 A Scüssler-só tabletták tejcukrot tartalmaznak, ezért a tejcukor érzékenységben, allergiában szenvedők a
Schüssler-só készítményeket nem használhatják! Egyszerre 4 féle Schüssler-só készítménynél többet nem célszerű alkalmazni.

                       12 FÉLE SCHÜSSLER-SÓ ÉS HATÁSAI - funkcionális szerek

1, CALCIUM FLUORATUM (CaF2) folypát, Calcium-fluorid: csont és fogbetegségekre, szuvasodásra, gerincbántalmakra, kötőszöveti és mirigykeményedésekre, daganatok kiegészítő terápiájára javasolt,
megerősítheti, feszessé teheti az izmokat, inakat, szalagokat, és az elasztikus szöveteket, segítheti a fekélyek (kiegészítő) kezelését.
Ez a só az inak, szalagok és a rugalmas kötőszövetek alapszere. Hasznos a ráncképződés, bőrrenyheség, szervsüllyedések, seprővénák és komolyabb visszértágulatok kezelésében, valamint segítséget nyújthat a terhesség ideje alatt és a szülés során is. A szervezetnek szüksége van rá a csontok és a fogak szilárdságnak megőrzéséhez. További javallatai: fogszuvasodás, szöveti és bőrkeményedés, berepedő bőr, laza ízületek, idült gyulladások, pl. melléküreg-gyulladások, szembetegségek; kiváló támogatója a fogyókúráknak is. Szellemi és lelki szinten frissítő, hangulatjavító, tisztító hatású. Garantálja a szellemi rugalmasságot, hasznos lehet fáradtság, fásultság, félelmek, rémálmok, melankólia esetén. Természetes előfordulása: hal, dió, mandula, teljes kiőrlésű gabona, tea, vaj, szójabab, saláta, szilva, rebarbara, zsázsa, citrom.
(A Calcium fluorátum Schüssler-só alkalmazása max. D12 - 4 tbl./nap krónikus kezelésben.

 
2, CALCIUM PHOSPHORICUM (foszforsavas mész - kalcium-foszfát - CaHPO4 x 2H2O): csont és fogbetegségeknél a Calcium fluoratummal való kombinációban; idegrendszeri zavarokra és az ezekhez kapcsolódó viszkető érzésre; gyengeség és lábadozás esetén; felületes gyulladásokra. Tápláló, növekedést elősegítő és robolálószer, táplálhatja az idegeket. Vérszergénység, tüdőproblémák, menstruációs panaszok esetén is ajánlott.
Ez a só a növekedési folyamatokat támogató alapszer, amely tápláló hatású, elősegíti a lábadozást, táplálja és erősíti az idegeket, ezért különösen fontos lehet a gyermeki szervezet számára. A calcium phosphoricum a vér, a nyirok és a törött csontok legfontosabb gyógyszere. Fontos gyógyszere lehet a gyulladt nyáktömlőknek és az ínhüvelynek, de segít égés és láz esetén is. Hátfájdalmak csillapítására és vérszegénység kezelésére is használják, egyúttal minden görcs és a szívidegesség alapgyógyszere. Lelki-szellemi szinten szabályozó, tanulást elősegítő hatású, erősíti az akaraterőt és szabályozza az ingerválaszt. Erősíti az önbizalmat. Az akaraterő serkentése által elősegíti a káros szenvedélyektől való leszokást is. Természetes előfordulás: Kalcium: teljes kiőrlésű gabona, tejtermékek, olajos magvak, hal, burgonya. Foszfor:Tojás, hús, hal, burgony, tejtermékek.


3, FERRUM PHOSPHORICUM (vas-foszfát - FePO4 x 4 H2O): vashiány okozta vérszegénységre, fertőzés iránti érzékenységre, friss sebekre, vérzésekre, gyermekek megbetegedéseire; savóshártya hurutokra ajánlott. Elsősegélyszer, lázas, fájdalommal járó állapotokban és sebek, vérzések, zúzódások esetén, fájdalmas heveny gyomorhurut és hányás, lázzal járó nyári hasmenés idején hatékony.
E készítmény elsősegélyként alkalmazható láz- és fájdalomcsillapításra, a sebgyógyulás meggyorsítására, továbbá sok egyéb panasz kezelésére. Minden gyógyulási folyamat elősegítéséhez szükséges. Vérszegénység, köhögés, rekedtség, gyulladások, izomgörcsök, fizikai túlerőltetés és gyengeség kezelésére használt alapszer. Vértisztító hatású, ezért fontos kiegészítője lehet a vértisztító és böjtkúráknak. Lelki-szellemi szinten elősegíti a kezdeményező hajlam kifejlődését és támogatja a kreativitást. Segíthet gyász, depressziók, félelmek, gyengeségérzet, álmatlanság, nyugtalanság, szorongások és a legkülönfélébb függőségek leküzdésében, továbbá erősíti a hátat és az önbizalmat. Természetes előfordulás: gabonamagvak, lencse, borsó, földi eper, olajos magvak, datolya, szójatermékek, tojás, hús, hal, tejtermékek.

 
4, KALIUM CHLORATUM(kálium-klorid - KCl): Méregtelenítő szer, segít a salakanyag kiürítésében, segíthet feloldani a kötőszöveti pangásokat, hurutos gyulladások váladékait. Főleg a szem-orr-torokbetegségekben, tüdő-hörgő és mellhártyagyulladásban. Hatékonyan alkalmazható oltási reakciók és égések után.
Ez az alapkészítmény fontos méregtelenítő hatású szer. Feloldja a szervezetben elraktározott méreganyagokat és feloldja a kötőszövetben létrejött pangásokat. Javallatai: mirigygyulladások, hurutok, hűlés, hörghurut, a szem, a torok, a nyirokrendszer és a mandulák, a nyáktömlők és az ínhüvelyek stb. gyulladásai. Lelki-szellemi szinten megnyitó, görcsoldó, nyugtató hatású, segíti a leválási folyamatokat, enyhíti a stresszt, a gondokat, gyógyítja a lelki sérüléseket. Természetes előfordulása:Kálium: zöldségfélék, burgony, alma, füge, lencse, olívabogyó, zeller, paradicsom, citrom, napraforgómag, hal, baromfihús, tejtermékek.

 
5, KALIUM PHOSPHORICUM (kálium-foszfát - KH2PO4): a legfontosabb idegrendszeri Schüssler só, szívritmuszavaroknál, alvászavarokban, kimerültségben, depresszióban, álmatlanságban ,idegességben, izomgyengeség, vérzések, bénulások, üszkösödés esetén hatásos kiegészítő gyógymód. Kimerítő fertőző betegség után javallott.
A készítmény az idegrendszer, az izmok és a méregtelenítés fontos gyógyszere. Ez a só oxigénnel látja el a szervezetet, és segít lebontani a túlerőltetésből és a rothadási folyamatokból származó salakokat. Megóv a sejtpusztulástól, vér- és élelmiszer-mérgezések, gennyedző fogak, rothadásos folyamatok, fogínyvérzés, kenőcs formájában pedig izomsorvadás kezelésére használják. A kalium phosphoricum antidepresszáns hatású. Természetes előfordulása: teljes kiőrlésű gabona, burgony, hal, hús, tej- és tejtermékek, szárnyasok, tojás.


6, KALIUM SULFURICUM (kálium-szulfát - K2SO4):anyagcsere szabályzó, a bőr és nyálkahártya (orr-torok-fül-hörgő-kötőhártya) gyulladásait, sérüléseinek gyógyulásának gyógyulását elősegítheti. A méregtelenítő és kiválasztási funkciókat fokozhatja. Reumatikus ízületi fájdalmaknál ajánlott, elősegíti a méregtelenítési és kiválasztási folyamatokat.
Ez a Schüssler-só a szervezet nagytakarítását szolgálja, a bőr és a nyálkahártyák fontos gyógyszere. A készítmény támogatja a májműködést, és számos anyagcsere-folyamatot harmonizál. A kórfolyamatok stagnálása esetén is alkalmazzák, pl. izomláz, másnaposság, nehéz végtagok, kedvetlenség, vérmérgezés, májpanaszok, valamint homloküreg- és arcmelléküreg-gyulladások esetén. Lelki-szellemi szinten hangulatjavító, harmonizáló hatású. Segíthet a túlérzékenységben, hangulatingadozásban szenvedőknek, a féltékenyeknek, valamint a hirtelen dührohamokra hajlamos embereknek. Természetes előfordulás: burgonya, banán, aszalt gyümölcs, napraforgómag, zöldség, tengeri hal, szárnyashús, tojás, tejtermékek.


7, MAGNEZIUM PHOSPHORICUM
(magnézium-foszfát - MgHPO4 x 3H2O) egyik legfontosabb görcsoldó szer. Idegrendszeri és nyugtató hatású lehet, görcsoldó és frissítő, élénkítő hatású, kiváló (kiegészítő) fájdalomcsillapító idegfájdalmak, migrénes hajlam, és kólikák (hasi görcsök) esetén.
Ez a Schüssler-só elsőrangú ideggyógyszer és lazítószer. Hatása görcsoldó, frissítő, élénkítő és fájdalomcsillapító, különösen idegfájdalmak és kólikák esetén. Ez a só lazítja a belszervek és a véredények görcseit, továbbá javítja az idegpályák ingerületvezető képességét. Javallatai: különféle fájdalmak, neuralgiák, fej- és tarkófájdalom, migrén, kólikák, szamárköhögés, asztma, szívtáji szorítás, szorulás és mindenféle izomgörcsök, pl. éjjeli lábikragörcs. A készítményt gyakran használják a szülés előkészítésére és megkönnyítésére. Lelki, szellemi szinten nyugtató, tisztító hatású. Reggel beszedve frissítő, esténként szedve pedig nyugtató, az elalvást megkönnyítő hatású. Segít továbbá megszokni az új élethelyzeteket és az új környezetet (pl. honvágy esetén). Természetes előfordulása: Magnézium: sötétzöld levélzetű zöldségfélék, fényezetlen rizs, borsó, citrusfélék, szójabab, keshuadió, fekete tea, kakaó. Foszfor: tojás, hús, hal, burgonya, tejtermékek.


  8, NATRIUM CHLORATUM (nátrium-klorid - konyhasó - NaCl): a vízháztartást szabályozza, nedvedző ekcéma, lesoványodás, étvágytalanság, ideggyengesség, nyálfolyás, könnyezés esetén jól használható. Segít a szövetek víztartalmának szabályozásában, vízhajtó hatású, hidratálja a kiszáradt nyálkahártyát, serkentheti az anyagcserét és salakürítést. Vérszegénység, étvágytalanság, tejhiány gyermekágyas anyáknál, fejfájás, neuraszténia esetén hatásos kiegészítő gyógymód.
A készítmény gondoskodik a kötőszövetek vízellátásáról, de a felesleges vizet is segít kiválasztani, elősegíti a vérképzést. Anyagcsere-serkentő, méregtelenítő hatású. Ez a készítmény lényegében azonos a közönséges konyhasóval. Homeopatikus formában alkalmazva égési sérülések, napszúrás, dohányfüst- és fémmérgezés, rovarcsípések, migrén, csalánkiütés, akné, heves szívdobogás, száraz nyálkahártyák, reuma és derékfájdalmak kezelésére alkalmas. Lelki, szellemi szinten mindenkinek hasznos segítséget nyújthat, akik nem képesek feldolgozni régen - akár évtizedekkel korábban lezajlott - eseményeket. Kiváló hatású a környezetüktől egyre inkább elszigetelődő, magányba húzódó emberek esetén, akik sokkoló élményeket, megaláztatást, csalódásokat és bánatot okozó eseményeket bensőleg újra meg újra felidéznek és átélnek. Természetes előfordulása:A táplálkozási ajánlás ebben az esetben arra irányul, hogy a nagy sótartalmú ételeket kisebb mennyiségben fogyasszuk.

 
9, NATRIUM PHOSPHORIKUM(nátrium-foszfát - Na2HPO4 x 12H2O): a szervezet sav-bázis egyensúlyát szabályozza; gyomorsavtúltengés, húgysavas diatézis és az ezzel összefüggő komplikációk, mint pl.: vesehomok, vese- hólyag- és epekövek kapcsán használatos.
Ez a Schüssler-só savakat semlegesítő, lebontó hatású anyag, amely hat a vesében és az epehólyagban képződő homokképződésre és serkenti az anyagcsere-folyamatokat. Fenti tulajdonságai alapján kiválóan alkalmas készítmény diéták és méregtelenítő böjtkúrák kiegészítésére. Alkalmazzák továbbá idegfájdalmak, gyomorégés, túlsavasodás, reuma, köszvény és más ízületi megbetegedések, zsíros arcbőr és haj, valamint minden, az elsavasodásra visszavezethető megbetegedés gyógyítására. Lelki, szellemi szinten ellazító, átmelegítő hatású, segítségével hamarabb leküzdhető a rosszkedv. Hatására úgy érezzük, hogy lelkünkben ismét felragyog a nap. Természetes előfordulás: Gabonafélék, különösen rozs, borsó, földieper, dió, répa. Kevesebbet ajánlatos fogyasztani: hering, olívabogyó, sajt, kolbász, füstölthús- halkészítmények, cola.
 


10, NATRIUM SULFURICUM (nátrium-szulfát - Glauber-só - Na2SO4): anyagcsere fokozó, méregtelenítő,elősegíti a vízhajtást és a fogyást , a máj-epe-vese betegségeire, bőrkiütésekre, sömörös bőr, nedvedző alsólábszári fekély és influenza esetén hatékony kiegészítő gyógymód. ; vizenyők esetén, reumatikus panaszoknál, a bőr gombásodásánál, bőrkiütéseknél jól bevált.
A sót tüzes energiájú életelixír. Kiváló anyagcsere-serkentő, méregtelenítő, máj-, epe és vesegyógyszer. Szabályozza a sejtekközötti állomány folyadéktartalmát, kivonja a kiválasztandó salakanyagokból a vizet, így azok könnyebben lebomlanak. Erőteljesen serkenti az anyagcsere-folyamatokat és a kiválasztó szervek működését. Sikerrel alkalmazzák túlsúly, reuma, isiász, sárgaság, epekövesség, vesegyulladások, bőrviszketés, migrén gyógyítására, valamint gyógyszerek, narkotikumok stb. kiválasztására. Lelki, szellemi szinten szintén a szer tüzes természete érvényesül: serkentő hatású, segít megszokni és elfogadni az életben bekövetkező állandó változást.Természetes előfordulása: alma, földieper, narancs, karfiol, sárgarépa, burgonya, káposzta, lencse, hagyma, saláta, retek. Kevesebbet ajánlatos fogyasztani: füstölt hús- és halkészítmények, sajt.

11, SILICEA (kvarc - kovasav - SiO2 x H2O): erősíti az ereket, a bőrt, a hajat, a körmöket, porcokat és a csontokat, és szilárdítja a kötőszövetet; Reszorpciós szer, a gyulladásos folyamatokban képződött nedveket felszívja, gennyes gyulladásoknál, sipolyképződésre hajlamos heveny és krónikus gyulladásoknál kiváló szer. Erősítő, regeneráló, idegrendszeri készítmény, az ingerekkel szemben ellenállóvá teheti az idegeket.
A silicea erősítő, regeneráló hatású ideggyógyszer, amely ellenállóbbá teszi idegrendszerünket a kellemetlen, zavaró ingerek ellen. Felszívó hatású készítménynek is nevezik, mert felszívja a gyulladásos folyamatokat. Bőrre, fogakra, a hajra és körmökre gyakorolt hatásai miatt szépítőszerként is ismerik. A silicea (szilícium) igen sok betegség és panasz kezelésére alkalmas, többek között: elsavasodás, reuma, orrvérzés, fisztulaképződés, fekélyek, szemölcsök, nehezen gyógyuló sebek, gennyképződés, foggyökértályogok, akné, sebhelyek és aranyér esetén. Lelki, szellemi szinten strukturáló, rendező hatású szer, ezért ajánlott a szétszórt, szórakozott, kaotikus gondolkodásra, feledékenységre hajlamos, illetve koncentrációzavarokkal küszködő és a felelősségtől rettegő embereknek. Természetes előfordulása: gabonafélék, földieper, füge, uborka, rozspehely, fejes saláta, spárga, spenót.

12, CALCIUM SULFURICUM (kalcium-szulfát - gipsz - CaSO4 x 2H2O): segíthet a nyirokfolyadék tisztításában, az anyagcserét fokozza, vértisztító hatású, elsősorban régi és gennyes folyamatokra, tályogokra javallott; Orrmelléküreg gennyes gyulladása, reuma, szédülés és fokozott álmosság érzet esetén alkalmazható.
A calcium sulfuricum tisztítja a nyirokrendszert, serkenti az anyagcserét és elősegíti a véralvadást. Mély szöveti gennyképződések, tályogok kezelésének alapszere.
A calcium sulfuricumot fekélyek, fisztulák, petefészek- és vesegyulladások, székrekedés és más blokádok kezelésére ajánlják. Szellemi szinten hasznos segitséget nyújthat mindazok számára, akik szeretnének megszabadulni valamilyen lelki hulladéktól. Támogatja a megtépázott önbizalmat és a kreativitást. Természetes előfordulása: borsó, lencse, hagyma, fokhagyma, rozs, spenót, fejes saláta, citrusfélék, rebarbara.

                                                   14 féle Kiegészítő Schüssler-só és hatásai

A funkcionális, azaz alapszükségletű Schüssler-sók mellett további kiegészítő ásványi anyagok - Schüssler-só készítmények is kidolgozásra kerültek, melyek esetenként önmagukban, de leginkább a funkcionális Schüssler-só terápia mellett, kiegészítésként alkalmazhatóak D6 és/vagy D12 potenciálban. A kiegészítő Schüssler-só készítményeket dr. Schöpwinkel integrálta a biokémiai terápiába.

1/13, Kalium arsenicosum
Schüssler-só (K3AsO3 - kálium arzenit) / alkalmazhatóság: főleg heves viszketéssel járó bőrbetegségek, vagy nehezen gyógyuló bőrbetegségek esetén, gyengeség, idegműködési zavarok, bénulások és görcsök /

2/14, Kalium bromatum Schüssler-só (KBr -kálium bromid) / alkalmazhatóság: agyi izgalom esetén idegnyugtatásra és alvászavarra, pajzsmirigy betegségek, nyálkahártya bántalmak, idegi alapú látászavar /

3/15, Kalium iodatum Schüssler-só (Kl - kálium jodid) / alkalmazhatóság: fokozza az étvágyat, csökkenti a magas vérnyomást, segíti a szív és agyműködés szabályozását, érelmeszesedés, reumatikus ízületi duzzanatok /

4/16 Lithium chloratum Schüssler-só (LiCl - lítium klorid) / alkalmazhatóság: köszvény, reuma, soványság, kimerülés, mániás depresszió, húgyvezeték - húgycső - húgyhólyag gyulladás /

5/17, Manganum silfuricum Schüssler-só (MnSO4 * H2O) / alkalmazhatóság: vérzsegénység, sápkór, vérzések, keringési zavarok, kimerültség, fogfájás, reumatikus fájdalmak /

6/18, Calcium sulphuratum Schüssler-só (CaS - kalcium szulfid) / alkalmazhatóság: kimerültséggel járó járó állapotok, melyek testtömegvesztéssel járnak a megfelelő vagy túlzott étvágy ellenére is /

7/19, Cuprum arsenicosum Schüssler-só (Cu3(AsO3)2 - réz arzenit) / alkalmazhatóság: isiász, izomgörcs, idegfájdalom, epilepszia, kólikás fájdalmak, gyomor-bél gyulladás, vízkórosság /

8/20, Kalium aluminium sulfuricum Schüssler-só (alaun- KAI(SO4)2 * 12H2O / alkalmazhatóság: szédülés, székrekedéssel és puffadással járó kólikás fájdalom /

9/21, Zincum chloratum Scüssler-só (ZnCl2 - cink klorid) / alkalmazhatóság: agyi izgalom menstruáció előtti időszakban, idegbetegségek, ideges álmatlanság /

10/22, Calcium Carbonicum Schüssler-só (CaCO3 - kalcium karbonát) / alkalmazhatóság: nyirokcsomó duzzanatok, korai öregedés, szem-orr-fül krónikus nyálkahártya betegségei, kisgyermekek alkati kezelésében- pastosus lymphatikus kövérkés gyermekek esetében /

11/23, Natrium bicarbonicum Schüssler-só (NaHCO3 - nátrium bikarbonát, nátronsó) / alkalmazhatóság: anyagcsere folyamat szabályzó - főleg a a vizelettel ürülő anyagok elősegítése, pl. karbamid kiválasztása, hasnyálmirigy működés fokozása /

12/24 Arsenum iodatum Schüssler-só (AsL3 - arzén trijodid) / alkalmazhatóság: nagyfokú lesoványodással járó tüdőbetegségekben, gyerekek bélhuruttal jelentkező tüdővésze esetén, szénanátha, hörgőasztma /
vissza

                        Schüssler-só külső alkalmazása, a Schüssler - féle kenőcsök

1, Calcium fluorátum :elsődleges szerepe a szervezetben a kötőszövetek rugalmasságának biztosítása a kötőszövetek gumija. Hiánya esetén az elasztikus rostok dilatálnak (elernyednek), ami számos betegség forrása lehet. Mivel az ereink is nagy mennyiségű elasztikus rostot tartalmaznak, ezzel magyarázható, hogy hiánya összefüggésbe hozható az aranyeres, visszeres panaszok, érelmeszesedés kialakulásával is. Az elasztikus rostok dilatációja miatt a nyirokrendszer sem képes megfelelőképpen működni, ami megnagyobbodott, megkeményedett nyirokcsomók kialakulásához vezethet. Mivel bőrünk is nagy mennyiségű elasztikus rostot tartalmaz, így hiányállapota esetén bőrünk korábban öregszik, tipikus ráncok jelennek meg, illetve a kézen és lábon fokozott elszarusodás, kérgesedés, sárgás elváltozások, berepedések figyelhetők meg. Ha gyermekkorban hiányzik ez az ásványi só, az nem megfelelő csontosodáshoz, rossz tartáshoz, a fogak korai romlásához vezethet. Idősebb korban, különösen nők esetében hiánya csontritkulás kialakulására hajlamosít.
Arcdiagnosztikája
Calcium fluoratum hiány esetén nagyon gyakran megfigyelhető úgynevezett kockaredők kialakulása, melyet a belső szemzugban figyelhetünk meg (egymást keresztező ráncok). A kockaredő képződéshez gyakran társul a belső szemzug barnás, barnás-feketés elszíneződése is. A kockaredők mellett szarkalábak kialakulása is jellemző lehet. Minél kifejezettebb egy hiányállapot, annál markánsabban jelentkeznek a tünetek is.

Alkalmazási területei
Aranyér: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
Visszér: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
,,Bőrfiatalítás": szarkalábak, kockaredők, laza kötőszövet esetén érdemes
Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
Laza ízületek: pl. gyakori bokarándulás
Laza hasfal: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
Köldöksérv, lágyéksérv: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
Lúdtalp: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni
Sárga bőrkeményedések, tyúkszem kiegészítő kezelése, berepedések a
bőrön, berepedések végbéltájon
Keloidos sebgyógyulás
Bőrön lévő striák: érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kombinálni


  2, Calcium phosphoricum : elsődlegesen a csontok és a fogak sója. A csontszövet több, mint 50 %-át Calcium phosphoricum alkotja. Hiányállapota sokszor teljesen észrevétlenül alakul ki. A csontrendszer felépítése mellett fontos szerepet kap a vérképzésben, és a sejtanyagcserében is.
Arcdiagnosztikája:
A hiányállapot leginkább a bőr viaszos fénylésében, színében látható. Ennek felismerése sokszor nem egyszerű. Az elváltozás először a füleken, homlokon, orrhegyen, szemhéjakon, majd az egész arcon figyelhető meg. A körmökön feltűnő fehér foltok szintén a 2. számú só hiányát jelzik. Hiányállapotra utal a fogvégek áttetszővé válása is, ami szintén gyakori elváltozásnak számít.
Alkalmazási területei:
Csonttörések után fennmaradó fájdalom
Gipsszel nem rögzített törések gyógyulásának támogatása
Gyermekeknél jelentkező növekedési fájdalom
Időskori bőrviszketés
Koncentrációs zavarok: a halántékot kell bedörzsölni, Nr. 5 Kalium phosphoricummal kombináltan
Tanulás után jelentkező fejfájás: a halántékot kell bedörzsölni
Terhességi hányás: érdemes a gyomor környékét finoman bedörzsölni


3, Ferrum phosphoricum : Schüssler sók között az akut szer, vagy más néven elsősegélyszer. Elsősorban tehát akkor gondoljunk rá, ha hirtelen történik velünk valami:
- valamilyen sérülést szenvedünk,
- egy fertőzés, vagy egy gyulladásos folyamat indul.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Ferrum phosphoricum krémzselé a gyulladás első stádiumában alkalmazható. Minél hamarabb kezdjük el használni, annál jobb eredményre számíthatunk.
Arcdiagnosztikája:
Ferrum phosphoricum esetén barnás, feketés-lilás elváltozás látható az orrgyöktől kiindulva a szemek alatt. Az elszíneződés mértéke mutatja a hiányállapot kiterjedtségét. Másik jellemző elváltozás lehet a vasvörösség (a bőr kipirulása, mely nagyon gyakran jelentkezik pl. a fülön). A vasvörösség elsősorban fertőzések kapcsán figyelhető meg. Krónikus hiányállapot esetén jellemző lehet a bőrön jelentkező hosszanti barázdák megjelenése.
Krémzselé alkalmazási területei:
Sérülések kezelése: elsődlegesen hámhiánnyal nem járó sérülések kezelésére alkalmas, mint például zúzódások, ficamok, vérömlenyek
Gyulladásos folyamatok kezelése: pl. nátha esetén az orr körüli terület kezelése javasolt, szoptatás során begyulladó, vagy berepedt mell
Izomláz: vékonyan kenje be a leginkább fájdalmas izomcsoportokat
Lumbago: a krémzselét masszírozza a leginkább fájdalmas területre
Visszérgyulladás: gyulladáscsökkentő hatású, de a kezelést érdemes Nr. 1 Calcium fluoratum, és Nr. 11 Silicea krémzselével kiegészíteni, melyek segítenek az erek tónusának fenntartásában
Aranyérgyulladás: a kezelést érdemes Nr. 1 Calcium fluoratum, és Nr. 11 Silicea krémzselével kiegészíteni, melyek segítenek az erek tónusának fenntartásában
Gyulladt pattanások: a kezelést érdemes Nr. 9 Natrium phosphoricum, és Nr. 11 Silicea krémzselével kiegészíteni



4, Kalium chloratum : alkalmazásánál fontos elkülönítenünk a krónikus hiányállapotokat, ami ,,az arcra van írva", illetve azon akut betegségeket, melyek jól kezelhetők Kalium chloratummal. Akut betegségek közül elsődlegesen azokban az esetekben használhatjuk, ahol gyulladás kapcsán fehérje dús váladékok vannak jelen bárhol szervezetünkben. Ennek alapján a nyálkahártyák és savós hártyák sójának is aposztrofálhatjuk. Ezek a váladékok általában fehérek, nyúlósak. 

Arcdiagnosztikája:
 Krónikus hiányállapotát tejszerű arcszín jelezheti. A tejszerű elszíneződés gyakran csak a száj fölötti régióban jelentkezik ,,tejbajusz" formájában. Kálium chloratum hiány esetén azonban zavaró esztétikai elváltozások is jelentkezhetnek (couperosis - ún. tágult erek), illetve különösen a szem körüli területre jellemző bőrgrízesség formájában. Minél korábban kezdjük meg ezen elváltozások kezelését, annál jobb eredményre számíthatunk.
 

Krémzselé alkalmazási területei:  
Tágult erek az arcon (couperosis): legalább 2-3 hónapos kúra javasolt, a kezelés szükség esetén ismételhető
Bőrgrízesség: mely nem csak a szem körüli területen, hanem bárhol jelentkezhet
Ínhüvelygyulladás
Köhögés: fehér nyúlós váladékkal járó köhögés esetén a mellkas bedörzsölése javasolt
Mellhártyagyulladás kiegészítő kezelése: a mellkas bedörzsölése javasolt



5, Kalium phosphoricum elsősorban az agy szürkeállományának működéséhez szükséges, de szerepet játszik az izomszövet (főleg a szívizom) és a vörösvértestek működésében is. Hiányállapotára hangulatzavarok, kimerültség, és pszichoszomatikus betegségek jellemzők.
Arcdiagnosztikája:
Kalium phosphoricum hiányra a hamuszürke arcszín, illetve a halánték beesettsége jellemző. Az ásványi só hiánya esetén a szemek apatikussá, beesetté válnak.
Krémzselé alkalmazási területei:
Hajhullás: kör alakú foltos hajhiány - az érintett területet Ferrum phosphoricum krémzselével keverve bedörzsölni
Ideges fejfájás: a halántéktáj bedörzsölése javasolt - fél óránként ismételhető
Ideges szívpanaszok, szívdobogásérzés (fontos az organikus ok kizárása)
Kimerültség: a halántéktáj bedörzsölése - óránként ismételhető
Memória segítése (pl. tanulás alatt, vagy tanulási zavaroknál): a halántéktáj masszírozása a krémzselével - óránként ismételhető
Szédülés idegesség következtében: halántéktáj bedörzsölése - fél óránként ismételhető.


6, Kalium sulfuricum Ez a Schüssler-só a szervezet ,,nagytakarítását" szolgálja, általánosságban a méregtelenítési, és kiválasztási folyamatokat fokozza. Elsődlegesen a bőrt, és a nyálkahártyákat, valamint a májat célozza meg. Alkalmazása minden olyan bőrfolyamatnál javasolt, ahol a bőr pigmentációs zavarával találkozunk. Gyulladásos folyamatok esetén sárgás váladékozásokkal járó megbetegedéseknél adhatjuk.
Arcdiagnosztikája:
A Kalium sulfuricum arcdiagnosztikájára a bőr pigmentációs zavarai jellemzők, melyek spontán (szeplők), napsütés hatására, vagy várandósság során jelentkeznek. A vitiligo (pigmenthiány) szintén Kalium sulfuricum hiányra utal. Jellemző még a belső szemzugban látható barnássárga színárnyalat, valamint ,,A" alakban az orrgyöktől az álcsúcsig látható sárgás bőrszín.
Krémzselé alkalmazási területei:
Barna foltok a bőrön (pl. napozás hatására)
Köhögés: sárga köpettel járó hörghurut esetén a mellkas bedörzsölése javasolt
Májfolt
Orrmelléküreg gyulladás: az arcüreg feletti terület be krémezése javasolt naponta 3x - kiegészítő kezelésként alkalmazható
Nátha: sárga váladékozással járó nátha esetén az orr körüli terület bedörzsölése javasolt - segíti a gyógyulást
Vitiligo (pigmenthiány)
 

7, Magnesium phosphoricum Közismert, hogy magnesium hiány esetén a szervezet fokozott görcskészségével találkozunk, ugyanis a magnézium elengedhetetlenül szükséges az izmok, idegek megfelelő működéséhez. Helyileg krémzselé formában alkalmazva segíti a sejtek homeostasisának helyreállítását, így szüntetve meg a görcsös folyamatot.
Arcdiagnosztikája:
Amennyiben arcdiagnosztikával magnesium hiányra utaló jeleket találunk, abban az esetben a szervezet hajlamosabb a különböző görcsös folyamatok kialakulására. Arcdiagnosztikailag a magnesium hiányt úgynevezett magnesium-pirosság jellemzi, mely elsősorban az orcákon jelentkezik.
Ez a típusú pirosság nyugalmi állapotban is megfigyelhető. Bizonyos embereknél csak ,,hektikus pirosság" formájában jelentkezik, amely piros foltok formájában nyilvánul meg a nyak, illetve mellkas területén, elsősorban idegesség alatt.
 Krémzselé alkalmazási területei:
Aranyeres panaszok: görcsös aranyeres panaszok esetén alkalmazható. Érdemes kiegészíteni az érfalak erősítésére Nr. 1 Calcium fluoratum, és Nr. 11 Silicea krémzselével
Arcneuralgia (trigeminus neuralgia): erős, nyilalló, akár villámcsapásszerűen jelentkező idegfájdalom esetén naponta háromszor kenjük be a bőrt a fájdalmas ideg lefutása mentén
Bőrviszketés: ismeretlen eredetű bőrviszketés esetén alkalmazható
Gyomorgörcs: órajárás irányával megegyezően gyengéden masszírozzuk be a krémzselét a has bőrébe - segíti a simaizmok elernyedését
Hasgörcs - kisgyermekek kólikás panaszai (pocakfájós baba): naponta két-három alkalommal az óra járásával megegyező irányban gyengéden masszírozzuk be a krémzselét
Köhögés: görcsös köhögés esetén a mellkas bedörzsölése javasolt naponta két-három alkalommal
Lábikragörcs: a leginkább fájdalmas területet kezeljük a krémzselével, gyöngéd masszírozással fellazítva az izmokat
Menstruációs görcsök
Vesegörcs

8, Natrium chloratum a szervezet só-víz háztartásának szabályozására hat. Ezt az ásványi sót a legtöbben konyhasóként ismerjük. Hogy hiányozhat mégis, amikor a legtöbb ember az ajánlottnál lényegesen többet fogyaszt belőle? A válasz egyszerű: nem ott, és nem olyan mennyiségben van jelen szervezetünkben, mint ahogy az szükséges lenne, azaz nem tényleges hiányállapotról, hanem relatív hiányról, eloszlási zavarról van szó.
Arcdiagnosztikája:
Arcdiagnosztikája egyszerű: a kozmetikai iparban igénybevett bőrként emlegetik, azaz a nehezen kezelhető, rossz vízháztartású bőrről van szó, mely egyszerre rendelkezhet a zsíros, és száraz bőr tulajdonságaival. Nagyon jellemző a tág pórus, melynek intenzitása a hiányállapot mértékére utal. Az arc duzzadt lehet, és jellemző ,,csigás", nem letörölhető fénylés is jelentkezhet. A hajas fejbőr határa gyulladásosan piros lehet. Az ásványi só hiányához a combokon kifejezett narancsbőr megjelenése társulhat.
Krémzselé alkalmazási területei:
Narancsbőr: segíti a lerakódott anyagok távozását. A kötőszöveti struktúra helyreállítására használata Nr. 11 Silicea, és Nr. 1 Calcium fluoratum krémzselével kiegészítve javasolt
Száraz, helyenként zsíros bőr: rendezi a bőr vízháztartását
Tág pórusú bőr: segíti a bőr regenerálódását, alkalmazását érdemes Nr. 11 Silicea krémzselével kiegészíten


9, Natrium phosphoricum a szervezet elsavasodásának megakadályozásában játszik szerepet. Napjainkban a szervezet ph értékének savas irányba billenése népbetegségnek számít. Ez a legtöbb esetben a túlzott keményítő és húsfogyasztásnak köszönhető. Ha szervezetünk sav-bázis háztartása nincs rendben, levertté, kimerültté válunk, bőrünkön pattanások, mitesszerek jelennek meg, bőrünk zsírossá, vagy érdessé válik.
Arcdiagnosztikája:
Natrium phosphoricum hiány esetén a legjellemzőbb elváltozás a pattanásos, zsíros bőr megjelenése. Mitesszerek jelenléte szintén Natrium phosphoricum hiányra utal. Főleg későbbi életévekben a száj körüli régióban függőleges lefutású ráncok jelenhetnek meg.
Krémzselé alkalmazási területei:
Mitesszeres bőr
Pattanásos bőr: a Nr. 9 Natrium phosphoricum krémzselé minden típusú pattanásnál elsődlegesen választandó krémzselé. Alkalmazását érdemes Nr. 11 Siliceával kiegészíteni. Gennyes pattanások esetén a két alapkrémzselé mellé harmadikként Nr. 12 Calcium sulfuricumot keverjünk. Elsődlegesen gyulladásos pattanások kezelésekor Nr. 9 Natrium phosphoricum, és Nr. 11 Silicea krémzselé mellé Nr. 3 Ferrum phosphoricum krémzselé használata javasolt
Szőrtüszőgyulladás: Nr. 3 Ferrum phosphoricum krémzselével keverjük össze

10, Natrium sulfuricum fő feladata a szervezet víztelenítése, az anyagcseretermékek kiválasztása. Ezen kívül hatással van még a májra, és az epehólyagra is. Hiányállapota esetén helyi duzzanatokkal, oedemával, és epepanaszokkal találkozunk. Hatásterületéből adódóan természetes vízhajtóként használható.
Arcdiagnosztikája:
Arcdiagnosztikájára az orr, illetve arc kékesvörös-vörös gyulladása jellemző (rosacea). Kifejezett hiányállapot esetén a szájkörüli terület zöldessárga elszíneződése jelentkezik. Fontos lehet a különböző területen megjelenő duzzanatok (oedemák) megjelenése is (pl. táskás szemek, lábdagadás).
Krémzselé alkalmazási területei:
Duzzadt szem körüli terület
Epepanaszok (természetesen orvosi kontroll szükséges): a fájdalmas terület be krémezése naponta 3 alkalommal
Lábdagadás, ,,nehéz láb szindróma" (természetesen szervi eredetű - pl. szívbetegség esetén a megfelelő gyógyszerek szedése mellett): a kötőszövetek, erek rugalmasságának fokozására Nr. 1 Calcium fluoratum krémzselével egy időben érdemes alkalmazni, a só-víz háztartás helyi normalizálására Nr. 8 Natrium chloratum krémzselével kiegészíthető
Rosacea (borvirágos orr): elsődlegesen az orr területén jelentkezik. Amenynyiben az arcon is megfigyelhetőek tágult erek és gyulladás, abban az esetben használatát Nr. 4 Kalium chloratum krémzselével kell kiegészíteni
Táskás szem


11, Silicea A szilicium a földkéreg negyedik leggyakoribb eleme, azonban ennek ellenére nincs a köztudatban. Klinikai vizsgálatok is igazolják, hogy az emberi szervezet számára is elengedhetetlenül fontos ásványi sóról van szó. A silicea elsődlegesen a kötő- és támasztószövet struktúrájának kialakításában vesz részt, de a csont és porc felépítésében is fontos szerepet játszik. Hiányállapot esetén bőrünk veszít feszességéből, korai és intenzívebb ráncképződéssel találkozunk, valamint az erek rugalmassága is csökken. Tehát egy igazi szépség sóról van szó.
Arcdiagnosztikája:
Silicea hiánya esetén korai és kifejezettebb ráncképződéssel találkozunk. Jellemző lehet vízszintes lefutású homlokredők, szarkalábak, és kifejezett mimikai ráncok megjelenése. Speciális jel lehet a fül előtti hosszanti, úgynevezett harmonikaredő megjelenése.
Krémzselé alkalmazási területei:
Aranyér: Nr. 1 Calcium fluoratum krémzselével egy időben alkalmazzuk.
Gyulladásos aranyér esetén Nr. 3 Ferrum phosphoricum krémzselével egészítsük ki
,,Bőrfiatalítás": Nr. 1 Calcium fluoratummal együtt alkalmazva a kötőszövetek regenerálásával, a bőr tónusának javításával fejti ki hatását
Pattanásos bőr (a pattanásos bőr kezelése részletesen a Nr. 9 Natrium phosphoricum krémzselénél van leírva, a pattanás jellegétől függően kell más ásványi krémzselékkel kiegészíteni)
Striák a bőrön: Nr. 1 Calcium fluoratum krémzselével egy időben alkalmazzuk
Visszér: Nr. 1 Calcium fluoratum krémzselével egy időben alkalmazzuk. Visszérgyulladás esetén Nr. 3 Ferrum phosphoricum Schüssler krémzselével egészítsük ki.




Nr.12 - Calcium sulfuricum  hiány esetén elhúzódó gennyes folyamatokkal, és pigmentációs zavarral találkozhatunk. A Kalium sulfuricum hiánnyal ellentétben ezek a pigmentációs foltok inkább idősebb korban jelentkeznek, a köznyelvben öregségi foltként ismertek.  
Arcdiagnosztikája:  
Calcium sulfuricum hiány esetén gipsz-fehér arc, valamint különösen a végtagok, illetve arc területén jelentkező időskori barna foltok jellemzőek.  
Krémzselé alkalmazási területei:  
Időskori barna foltok
Pattanásos bőr: a pattanáskezelés részletes leírása a Nr. 9-es krémzselénél található. Gennyes pattanások esetén a Nr. 12-es Calcium-sulfuricum krémzselét Nr. 9-es Natrium phosphoricum krémzselével érdemes kiegészíteni a Nr. 11-es Silicea krémzselé mellett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése