2012. szeptember 27., csütörtök

Talpmasszázs- Videóval

REFLEXZÓNA-TALPMASSZÁZS
    A talpmasszázs, csakúgy, mint a természetgyógyászat többi ága, több évezredes múltra tekint vissza, ősidők óta alkalmazzák.
    A reflexológia eredete ötezer évvel ezelőtti időkre vezethető vissza de találkozhatunk vele egyiptomi sírkamraábrákon, valamint inka oltárképeken is, ahol lejegyezték, mely betegségekre milyen zónákat kell masszírozni.
    A XX. század elején William Fitzgerald amerikai fül-orr-gégész kezdte újból alkalmazni a gyógymódot - zónaterápia néven. A testet tíz részre osztotta, és a megfelelő pontokra gyakorolt nyomás által ért el gyógyhatást.
    A reflexológusok szerint talpunk a test mikrokozmosza. Minden szervünk, testrészünk összeköttetésben áll a lábunkon található úgynevezett reflexpontokkal, melyek masszírozásával a legtöbb betegség eredményesen kezelhető. A talpon keresztül az emberi test minden egyes részére hatni lehet, a lábfej megfelelő pontjainak ingerlésével távolhatásokat érhetünk el az egész szervezetben. A talp masszírozásakor a reflexpontokra gyakorolt nyomás ingerületet küld a vele összeköttetésben levő szervek, mirigyek és idegek felé, növelve az adott zónához tartozó szerv anyagcseréjét, vér- és nyirokkeringését. A kezelés elősegíti a salakanyagok távozását, oldja az energiablokkokat, a felgyülemlett feszültséget, ily módon mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit.
   A reflexológusok szerint betegség akkor következik be a szervezetben, ha a test energiacsatornái elzáródnak, és az energiablokkok akadályozzák egyik vagy másik terület, szerv működését. Ha egy reflexpont érzékeny, esetleg fáj, az arra utalhat, hogy a hozzá tartozó szerv beteg, vagy felborult benne az egyensúly. Az érzékenység mellett intő jel lehet még a salakanyag-lerakódás, mely leggyakrabban a helytelen táplálkozás vagy életmód következményeként hagy nyomot talpunkon.

Ilyenkor a káros anyagcseretermékek nem tudnak természetes úton távozni a szervezetből, és felhalmozódnak a reflexzónákban. A tapasztalt szakember pusztán ezek kitapintásával képes megállapítani a páciens betegségeit, megtalálni hibásan működő szerveit. A diagnózisban segít, hogy a reflexterület elváltozása mindig arányban van az energiazavar nagyságával, fennállásának időtartamával és az általa okozott szervi elváltozás mértékével.
   A hatásmechanizmus két irányban működik, a lábat ért káros ingerek ugyanis visszahatnak a szervekre A talpon megjelenő bőrkeményedés pontosan a helytelen terheltség kivetülése: a talp “odanöveszt” egy pajzsot, védelmet nyújtva az ott levő szerv zónájának. Egy rossz cipő okozta bőrkeményedés tehát nemcsak a talp problémája, hanem a szervé is.
  A stimulálás hatással van a központi idegrendszerre, a vérkeringésre, és a belső szervekre.
A reflexológia szerint a test négy részén tükröződik az egész szervezet: a fülön, a lábon, az iriszen, a kézen, részkivetüléses rész: skalp, arc, orr, ajkak, fogak, nyelv, has, hát, Head-zonák.
    A reflexológia empirikus módszer. Az egészséget megtartó életerők tudatos, célirányos serkentése ujjnyomással,a korponális reflexterületeken-időfaktor figyelembevételével-meghatározott zónára,fájdalomküszöb alatti nyomáserősségel. Ez a technika kortól függetlenül mindhárom területen,a prevencióban,orvosi kezelések kiegészitéseként,rehabilitáció esetén egyaránt hatékony. Megfelelő hozzáértéssel állapotfelmérésre is alkalmas.
    Testünk bizonyos területein-, mint például a talp, illetve a tenyér-tükröződnek belső szerveink. Ezek a területek az úgynevezett reflexzónák. Milyenségükből következtetni lehet belső szerveink állapotára, illetve ingerlésükkel hatást tudunk gyakorolni rájuk.
A talp rendkívül gazdag idegellátással rendelkezik. Több mint 70000 idegvégződés található rajta, így különösen alkalmas arra, hogy rajta keresztül a szervezet egészét kezeljék.

 
  
 A két talpon az egész test tükörképe megtalálható. A jobb láb a jobb oldali szerveknek, a bal láb a bal oldali szerveknek felel meg. Kivételt képez a fejen lévő zónák, mert itt pont az ellenkező oldal a megfelelő pár.
A talpmasszázs az egész szervezet működésére kiegyenlítő, harmonizáló hatású. Segítségével mozgósítani tudjuk a szervezet öngyógyító erőit. Serkenthetjük vele a vér, illetve nyirokkeringést. Szabályozhatjuk hormontermelő mirigyeink munkáját. Segíthetjük az emésztést, kiválasztást. Megkönnyíthetjük légzőrendszerünk munkáját. Sikeresen oldhatjuk vele a felgyülemlett feszültséget. Korhatár nélkül alkalmazható.
A reflexológia egyszerre diagnosztikai, és gyógyító rendszer. A masszőr sorba vizsgálja a különböző szervek illetve testrészek reflex zónáit, és ahol lerakódást talál, ott tudja, hogy probléma van. A gyógyító módszer “roppant egyszerű”, a lerakódásokat fel kell lazítani, hogy a szervezetből ki tudjon ürülni, és ezzel párhuzamosan, a sérült, beteg szerv, szövet, illetve izület is regenerálódik, mivel a lábon illetve kézen lévő zóna kölcsönhatásban áll vele, és a masszázzs során keltett ingerek jótékonyan befolyásolják az adott szerv, stb regenerálódását.

A reflexológia gyógyászati hatásai

-mozgósítja a szervezet öngyógyító erejét
-helyreállítja és serkenti a vérkeringést és a nyirokkeringést
-elősegíti a szervezet számára fontos anyagok beépülését
-fokozza a kiválasztást, a szervezet méregtelenítését
-szabályozza a hormontermelő mirigyek működését
-csillapítja a fájdalmat
-oldja a testi és lelki feszültséget
-gyógyír egyes fogantatási problémákra

-az egész szervezet működésére szabályozó, kiegyenlítő, harmonizáló hatással van
-elősegíti a testünkben szabadon áramló életenergiák szabad áramlását 
-csecsemő és kisgyermekkori betegségek kezelésére (hasi fájdalmak, emésztési problémák, meghűlés és a gyermekkori asztma gyógyítására)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése